top of page

1 hét meditálás tanulságai

A múlthéten azt a célt tűztem ki magamnak, hogy minden egyes nap meditálni fogok. Persze szerettem volna a tapasztalataimat leírni nektek, de azt is éreztem egyben, hogy egy hatalmas nagy zsákot cipelek a hátamon és itt lenne az ideje végre letenni. Volt okom így érezni magam, közeledett a mesterfelvételi időpontja és még függőben volt a nyelvvizsga eredményem, tehát totális bizonytalanságban teltek a napok, amitől egy nagy kupac motiválatlan valami lettem. Nem ment a napi rutin, csak úgy elvoltam, sokat aludtam, kinéztem a fejemből...


Szóval tökéletes alkalom volt, hogy felturbózzam a mentális egészségemet egy kis meditálással. Persze ez jól hangzik, de ahogy a posztból is ki fog derülni, egyáltalán nem így működik a dolog.


Már egy jó pár éve meditálok (a magam módján) de ezt sose tettem rendszeresen. Ha úgy éreztem, hogy kicsit összegyűltek a felhők a fejem felett, akkor csúnyán mondva 'elővettem' a meditálást. Egyáltalán nem vagyok a szakértője; mint sok minden mással, úgy csinálom, ahogy nekem jól esik. Én például nem tudok széken ülve vagy lótuszülésben meditálni...ne vessetek meg érte, de egyszerűen nem bírja a hátam, a lábam pedig pár perc után elkezd zsibbadni...és akkor vége a relaxációnak. Olyan is megesett már velem, hogy elaludtam meditálás közben, de ezt se vettem nagyon a szívemre, legalább sikerült elaludnom...🧘



Milyen meditációkat csináltam?

Nekem az évek során még nem fejlődött ki az a képességem, hogy a meditálás igazi formáját űzzem (csendben, a belső hangomra figyelve hagyom, hogy a gondolataim kitisztuljanak) mert még elég kusza vagyok, így én a vezetett meditációkat szoktam preferálni. Persze ezek is eltérnek egymástól, így mindig a hangulatomnak és a céljaimnak megfelelőt próbálok kiválasztani.


Mikor meditáltam a héten?

A laza napokon vagy amikor tudtam, hogy este programom lesz, akkor reggel, egy rövid jóga után. Ilyenkor rövidebb meditációt is választottam, olyan 10-15 perceseket. Egyébként esténként, lefekvés előtt szoktam, mert akkor biztos, hogy jut rá időm és ez a legzavartalanabb része a napomnak. Ilyenkor hosszabb, nagyobb lélegzetvételűeket szeretek végigcsinálni.


Hogyan meditáltam?

Kétféle pozícióban szeretek meditálni. Amikor este, közvetlenül alvás előtt meditáltam és csak egy relaxáló, elalvást segítő vezetett meditációt hallgattam, akkor az ágyamon feküdtem, kinyújtott kezekkel, kinyújtott lábakkal, pontosan az ágy közepén. A reggeli meditációnál vagy egy hosszabb, 'átprogramozó' meditációt hallgatva nem merek az ágyamon feküdni, mert nem szeretnék elaludni közben, így a szőnyegemen szoktam meditálni a következőféleképpen:



Ezt látva biztosan sokan a fejükhöz kapnak, hogy így nem lehet meditálni, hát nem áramolnak jól az energiák (🙅🤷)...de megmondom őszintén, ennyi szabálytalanságot megengedek magamnak. Ez a pozíció egyrészről pont annyira kényelmes, hogy még nem alszok el benne, másrészről pedig nagyon pihentető. Ebben a melegben iszonyúan jól esik felpolcolni a lábam és így a hátam is kap egy nagyon kellemes alátámasztást. Amikor kávézóban dolgoztam, és egész nap a pult mögött álltam, akkor is így leheltem újra életet a megfáradt lábaimba.


Miket tapasztaltam?

Annyi biztos, hogy a reggeli meditációk után sokkal nyugodtabb voltam reggel, ami nekem sokat számít, mert felkelés után általában nagyon kiborulok a rendetlenségtől és azonnal idegesen nekiállok pakolgatni. Az esti meditációk után pedig tényleg könnyen és jól tudtam aludni. Nekem ez a két dolog is hatalmas előrelépésnek számít, mert egy pihentető alvás is már a luxuskategóriába tartozik, a reggelemet pedig tényleg nem idegbajosan kéne kezdenem.


Napközben a hangulatom nem igazán változott. Ugyanolyan semmilyen, bekuckózós, semmittevős voltam majdnem mindennap, pedig voltak programjaim, de valahogy azokat se tudtam úgy megélni, ahogyan szerettem volna. Viszont ahogy teltek a napok és egyre több meditáció bizsergette meg az agyamat, úgy kezdtek el egyre jobban feltörni bennem az elhanyagolt, háttérben szorongó gondolataim. Szinte mindenben elbizonytalanodtam...a céljaimban, a továbbtanulásban, a jövőmmel kapcsolatban is szinte megingott minden. Voltak pityergős kiborulásaim, volt hogy csak leültem az ágyam elé és pörögtek a kételyek a fejemben. Valahol éreztem, hogy ezeket az érzéseket, gondolatfoszlányokat a meditációk kavarták fel és pont azért, mert már itt volt az ideje őket helyrerakni. Persze elsőre ijesztő volt...nem pont ezt vártam volna az egy hetes meditálástól (valahogy egy euforikus boldogságszirupban úszó hetet képzeltem el magamnak), de ha logikusan átgondolom valójában erre volt szükségem és pont annyit hozott nekem a meditáció, amennyi kellett akkor ott nekem. Egyébként már sokkal jobban vagyok, a szombat-vasárnapom kifejezetten kellemesen telt, de még igyekszem nem sokat elvárni magamtól, hagyni kell újra leülepedni a dolgokat.


5+1 tipp azoknak, akik még eddig sose próbálták ki a meditálást


  1. Olvass egy kicsit utána, hogyan is történik, milyen folyamatok zajlanak le meditáció közben a testben, az agyban, próbálj meg tájékozódni, de ne várd el magadtól az elején, hogy minden papír szerint működjön nálad is. Szerintem mindenkinek más élmény a meditáció, egyik napról a másikra is változik számomra is, szóval csak próbáld meg élvezni az első pár alkalmat, úgy ahogy megtörténnek.

  2. Keresgélj a Youtube-on a vezetett meditációk között, most már szerencsére egyre többet töltenek fel. Először csak hallgass bele, milyen a beszélő hangja, és ha úgy érzed, hogy nem annyira tetszik, akkor ne is próbálj meg arra meditálni, mert nem fogsz tudni ellazulni. Ne ijedj meg, ha csak úgy belehallgat az ember, akkor kicsit olyan 'tedd a kezed a tévére' élmény a zene és a szöveg miatt, de nem szabad zavarba jönni ettől. És még annyi, hogy töltsd le előre a telefonodra a meditációkat, nehogy egy youtube reklám legyen a veszted, és válts át repülőgép üzemmódba, mert ez a pár perc csakis a tiéd.

  3. Próbáld meg kitalálni, hogy arra az adott alkalomra mik a céljaid a meditálással: szeretnél ellazulni, szeretnéd a céljaidat rendezni-megvalósítani, szeretnéd, ha több önbizalmad lenne vagy ha fejlődne a párkapcsolatod? A meditációk címei alapján könnyen fogsz találni olyat, ami a hangulatodnak megfelelő.

  4. Tűzz ki egy estét, amikor lefekvés előtt kipróbálsz egyet. Én fülhallgatóval szoktam hallgatni, mert akkor biztos, hogy nem fogok más zajt hallani. Még a meditáció előtt rendezd el magad az ágyon, próbálgasd, hogy hogyan kényelmesebb, nekem ez több percig el szokott húzódni, mire minden testrészemen azt érzem, hogy a tökéletes helyen van.

  5. Én azt is tanácsolnám, hogy legyél betakarva, akár csak egy könnyű lepedővel. Nekem előfordult, hogy elkezdtem fázni a meditáció alatt és akkor bedőlt az egész élmény, kezdhettem mindent elölről. Ehhez kapcsolódóan még annyit javasolnék, hogy ne ijedj meg, ha különböző hőhullámok mennek végig rajtad, mert ezek jelezhetik a benned kavargó érzelmeket is; amikor én a haragomat próbáltam elengedni, akkor régebben rendszeresen egy forró, lázas érzés söpört végig rajtam...mostanában pedig fázni szoktam.

  6. Legyél kíváncsi és tekints erre úgy, mint egy teljesen úgy élményre. Csak próbáld ki.🙆

És most itt vannak azok a meditációk, amik nekem beváltak:

Kezdésnek ez egy tökéletes meditáció. Az első pár perc tényleg arról szól, hogy mindent lépésről lépésre elmagyaráz a beszélő. Mire kell odafigyelni, mi fog történni stb. A másik nagy előnye ennek a meditációnak, hogy nem kell tudatosan odafigyelni rá.

Ez egy tényleg rövid, de annál hatékonyabb meditáció lefekvés előttre.

A cím magáért beszél és úgy gondolom, hogy nőként ezen a területen mindig van mit fejlődni.


Recent Posts

See All

Audrey

bottom of page