Egy újabb közös projekt kapcsán Audreyról próbáltunk meg megemlékezni a lányokkal, ehhez gyūjtöttem az utóbbi 3 hétben anyagokat, és minél többet olvasgatok, nézelõdöm és hallgatatózok Audrey után annál inkább elmosolyodok...mennyi minden más és több volt ez a nő a színfalak mögött. Pontosan ezért szeretném itt összegyűjteni és elmondani azokat a részleteket Audrey életéről, amik habár a legmeghatározóbb jelzővel bírnak, mégis sokszor Audrey filmjei mögé szorulnak. Most cikkírás közben is a Moon Rivert hallgatom...és végre kezd összeállni a kép, erről a gyönyörű tündéről, akit ide a Földre küldtek nekünk 1929. május 4-én Audrey Kathleen Ruston néven.
Egy furcsa családi helyzetbe született, édesanyja második házasságából. Anyja egy igazi bárónő volt, egy nagyon régi és jó hírű holland családból. Ella van Heemstra szívós, arisztokrata asszonyként élete végéig feszesen, pontosan és a régi világ szabályai szerint élt. Habár nagyon szerette gyermekeit, (az első házasságából két fiú született, Ian és Alex, Audrey féltestvérei) ezt nehezen, leginkább sehogy sem tudta kifejezni, mégis hatalmas tanító és társ volt a lánya számára élete végéig. Audrey édesapja, a brit származású Joseph Victor Anthony Ruston szintén egy régi család leszármazottja volt, az anyai oldalról örökölte tulajdonképpen a Hepburn vezetéknevet, amit csak később, felnőttkorában vett fel. A "Hepburn" név több évszázadra visszavezethető a skót-ír történelemben (Hebburne, Hy-burn és Hopbourn formában is), Joseph sokszor azzal is büszkélkedett, hogy ő I. Mária skót királynő 3. férjének, James Hepburn-nek a leszármazottja. Igazából Joseph Hepburn ilyen volt...egy álmodozó, ideáknak és ötleteknek élő férfi, akinek derogált a rendes munka és aki a családja nevébe kapaszkodva várta az elismeréseket. Jórészt a felesége pénzéből és örökségéből élt, miközben a fasiszta eszmét követte (de csak a háború kezdetéig). Audrey gyerekkora (5 éves koráig) egészen idilli volt, bár édesapja hatalmas árnyékot vetett rá már akkoriban is. Anyjától hagyományos arisztokrata neveltetést kapott, de ennek ellenére sokszor (titokban) fára mászott és kirándult az erdőben a testvéreivel, a személyzetet pedig családtagokként kezelte. A brüsszeli otthon légköre 1935-re kifejezetten feszültté vált. Májusban Audrey szülei Hitlerrel ebédeltek Münchenben és így lekésték, a kislányuk születésnapját. Május végén Joseph elhagyta a családot. Audrey életét pedig örökre megpecsételte ez a momentum: ekkor látta édesanyját talán először és utoljára sírni.
A következő években Audrey egy angol bentlakásos iskolába került, ami akkoriban hatalmas kiváltságnak számított. Habár nagyon élvezte a történelmet, az asztronómiát és a mitológiát, nagyon zárkózottá vált és megnyugvást csupán a kisállatokban, a kisbabákban és a táncban talált. Az 1939-es év szeptemberi eseményei, a közelgő háború hírére édesanyjával visszaköltöztek nagyapja arnhemi birtokára; akkor a bárónő úgy gondolta, hogy Hollandia semleges marad majd a háborúban. Azonban 1940-ben a németek megszállták Hollandiát és a Heemstra család több évszázados vagyona egy pillanat alatt semmivé foszlott. Audrey, akinek a neve és az útlevele is brit volt, anyja kérésére felvette az Edda van Heemstra nevet és 8 évig kizárólag hollandul beszélt. Saját elmondása szerint sosem volt anyanyelve, amiben 'meg tudott volna pihenni'; a brüsszeli otthonban a család hollandul és angolul beszélt, az utcán pedig franciául. Később ennek köszönhette kiejtése és intonációja egyediségét, amit egyszerűen nem lehetett a filmiparban leutánozni. Audrey több Auschwitzbe tartó vagont is látott ebben az időszakban, alig mert az utcára kilépni, mert nagyon sok vele egykorú lány tűnt el napokra vagy akár hetekre, hogy a németeket 'szórakoztassák'. Hamar meg kellett tanulniuk nélkülözni is, a családok, szomszédok mind egy szobába tömörültek, hogy elég legyen a víz, az olaj és a fűtés. 1942-ben a szeme láttára végezték ki a nagybátyját, két unokatestvérét és négy szomszédját, akik a holland ellenálláshoz tartoztak.
Audrey és az édesanyja azonban nem nyugodtak bele a tétlenségbe, minden erejükkel az ellenállók csapatát próbálták segíteni; Audrey egy alkalommal egy angol ejtőernyős életét is megmentette, ingyenes táncfellépései során pedig titkos üzeneteket közvetített. A város evakuálása végett a nagyapja birtokára költöztek, ahol áram és fűtés nélkül éltek. Volt, hogy egyszerre 40 embert fogadtak be és kerti növényekből készült kenyeren éltek. Audrey súlyosan alultáplált volt, az éhség miatt sokszor virrasztott inkább alvás helyett. 1945. május 4-én, Audrey 16. születésnapján megérkeztek a brit csapatok; Audrey cigarettát és csokoládét kapott a felszabadítóktól.
Az élet a háború után sem tűnt egyszerűbbnek. A bárónő konyhásként vállalt állást, hogy egy kis amsterdami lakást tudjon bérelni és, hogy Audreyt minél hamarabb beirathassa balettozni. Audrey azonban súlyos depresszióval és evésrohamokkal küzdött; a tánchoz pedig túlságosan erőtlennek és idősnek bizonyult. Habár nagyon nagy tehettség rejtőzött benne, egyszerűen nem alakultak úgy a feltételek; a háború borzalmai még friss sebekként borultak Audreryra. A tánc azonban olyan új rendszert, szabályokat és elhivatottságot hozott a fiatal lány életébe, ami egyrészt egy hatalmas mentőöv volt ebben az időszakban másrészt pedig a későbbi karrierjében is nagy segítségnek és biztos alapnak bizonyult. A sikertelenség folyamatos nyomása végett Audrey elégedetlenné majd rettenetesen önkritikussá vált. Ez később a színészi karrierjében a rá jellemző kitartás és folyamatos megújulás forrása lett, de magánéleti szempontból ez állt a kiteljesedés útjában. 1946 tartogatott azonban egy hatalmas előrelépést is, tánctanára befolyásán keresztül Audrey felvételt nyert egy londoni balett intézménybe egyetlen feltétellel: 68 kilóról 50-re kellett lefogynia, amit élete végéig meg tudott tartani. Még az utazás előtt gyorsan elvállalta élete első szereplését, kevesebb mint egy perce feltűnt egy humoros holland nyelvismertető filmben. Londonba már "Audrey Hepburn"-ként érkezett.
A londoni táncórák rendkívül fárasztóak és szigorúak voltak és utánuk sem állt meg az élet, az utolsó próba után Audrey dolgozni ment; többnyire titkárnőként és egy-két gyors fotózás erejéig modellként dolgozott. A többi lányhoz hasonlítva, akik már egészen kicsi koruktól kezdve balettoztak és akiknek csupán a próbákból állt az élet, Audreynak esélye sem volt. A szezon végére egyetlen további projektbe se válogatták be, de nem adta fel: pár nappal később már színházi munkák után kérdezősködött. 1947 októberében egy amerikai musical (High Button Shoes) meghallgatásán felvételt nyert és a szezon végéig munkába állhatott. Következőnek a Sauce Tartareban szerepelt és hiába szorult a háttérbe a közönség egyszerűen imádta. Volt valami tündéri és édes abban, amit Audrey a színpadon művelt; egyértelműen nem a tánc miatt tűnt fel az embereknek, hiszen abban a tekintetben a kollégái szerint is nagy elmaradása volt.
Ebben az időszakban egy szakmai románc csalt örömet Audrey életébe, Marcel Le Bon személyében, de a Sauce Tartare befejeztével (433 előadás után) más irányba fordult a fiatalok érdeklődése. Audrey egyébként egész életében nagyon ügyesen intézte a magánéletét, az újságíróknak sose beszélt a párkapcsolatairól; sokszor a kollégák is csak egy-egy rózsacsokorból tudtak csak következtetni, pedig Audrey imádott szerelmes lenni és mindig tartozni akart valakihez. Ezek az évek leginkább kisebb filmszerepekről szóltak, de sikerült nyélbe ütni egy szerződést is az ABPC stúdióhoz is, egy 1951-es koktélpartin James Hanson milliomos személyében pedig megjelent a szőke herceg is Audrey életében.
A várva várt hírnevet az 1951-56-os időszak hozta el (Római vakáció, Sabrina, Ondine). Volt valamilyen furcsa varázslat Audrey Hepburn körül: valahogy mindig jókor volt jó helyen (Gigi szerepét is egy véletlen találkozás során kapta meg) és egyszerűen imádták a szakmabeliek. Pedig nagy hátrányból kellett előnyt szereznie; 170 centijével és 50 kilójával az akkori női ideálok között (gondoljunk csak Marilyn Monroera vagy Elizabeth Taylorra) inkább vékony, fiúcskás alkatúnak számított. Színészi tanulmányokat sem folytatott, mindig saját megérzésből színészkedett és a munkafolyamatok során leste el és tette magáévá a különböző technikákat. Talán pont ezek a tényezők járultak ahhoz, hogy ilyen egyedi és megkapó jelenség lehessen a kamera elõtt; akkor érte el a legnagyobb sikereket, amikor saját magát játszhatta el. A kollégái szerint nagyon könnyű volt Audreyval együtt dolgozni, mindig 100 százalékos figyelemmel vetette bele magát a munkába és nem igazán tévesztette el a sorokat. Nyílt, őszinte és egyenes stílusával könnyen meg tudta értetni magát és el tudta érni azt, amit akart...de sose érezte igazi színésznőnek magát és az őt körülvevő hangos rajongást sem tudta helyén kezelni. A színészkedésre tényleg csak munkaként tekintett, amiből meg tud élni, amit egyszer majd az anyaság és a családalapítás vált fel. 1952-ben véget ért a jegyessége James Hansonnal; a Római vakáció forgatási időbeosztása és James állítólagos kikacsintgatásai vetettek véget a kapcsolatnak. A következő évben Audrey megismerkedett és életre szóló barátságot kötött Hubert de Givenchyvel (aki saját parfümöt is készített Audrey számára és akinek az esküvõi ruháit köszönheti) és ebben az évben ismerkedett meg későbbi férjével Mel Ferrerrel is, de ez a korai románcuk Mel még érvényben lévő házassága és egy olaszországi forgatás miatt félbeszakadt.
Később a Sabrina forgatása közben William Holdennel is szorosabbra fűzték a kapcsolatot, még házasságról is szó esett, de sajnos kiderült, hogy William vazektómián esett át és képtelen a gyermeknemzésre. Audrey így nem akarta folytatni a kapcsolatot.
1953 novemberében Mel visszatért a válási papírjaival és egy új broadway darabbal a kezében (Ondine), így a kapcsolat folytatódhatott habár se Audrey édesanyja, se a közeli barátai nem örültek a hírnek. A 11 évvel idősebb, négyszer elvált Mel kifejezetten erős akaratú, tolakodó és uralkodó személyiséggel bírt, aki habár nagyon büszke volt Audrey teljesítményére és elismerte tehetségét, de mintha inkább Audrey hírnevét szerette volna learatni, akit mindeközben padlóra vetett a hirtelen jött siker. Audrey ekkoriban rendkívül sápadt és remegős lett, napi 2-3 doboz cigit szívott el, a stúdiónál attól féltek, hogy teljesen össze fog omlani. Nagy nyomás nehezedett rá a sajtó és Mel részéről is, aki már erősen pedzegette az esküvőt, Audrey pedig hezitált...de saját elmondása szerint is az volt élete célja, hogy családot alapíthasson.
1954. szeptember 4-én végül egy kis svájci 13. századi templomban házasodtak össze, messze New York fullasztó légkörétől. Audrey klinikai depresszióval küzdött és egy eldugott svájci faluban próbálták meg helyrehozni. Ekkor már szeretett volna végleg visszavonulni és egy csendes, visszafogott, családi életet élni...de Mel mellett, aki folyamatosan új projektek után keresgélt és aki még mindenképpen meg akarta váltani a szerencsecsillagát színész- és producerként, ez egy lehetetlen feladat volt. Hiába vettek egy háromemeletes villát Svájcban, amit családi fészeknek szántak, a vétel után egyszer sem fordultak már meg ott. A depresszió és az első elvetélés miatt Audrey teljesen összezuhant, ezután mindenben Mel döntött helyette. Egy év szünet után végül elvállalta Natasha szerepét a férje oldalán a nagy reményekkel induló Háború és békében, de a kritikusok kifejezetten középszerűnek tüntették fel a filmet. Audrey szerepe sem volt igazán kidolgozva és valahogy nem működött közte és Mel között a színészkedés a kamera előtt. A következő önálló projektjébe a Mókás arcba azonban sokkal nagyobb kedvvel vágott bele, Audrey számára ez egy olyan feladat volt, amiben végre kiélhette kreativitását és tánctudását is. Ekkoriban érte az a kritika is, hogy egyszerűen nem tudja azt az erotikus női alakot hozni a vásznon, amit a kor elvárt volna tőle, de ha jobban megfigyeljük, Audrey egyrészről nem is lett volna képes erre (nem éppen a kor női ideálja volt, a legtöbb szerepében pedig 10-20 évvel idősebb férfiakkal kellett játszania és az idős szerelmes férfiak és Audrey ártatlan fiatalságának ütköztetése inkább groteszk hatást keltett, mint romantikusat) másrészről pedig sokkal több volt, mint egy bajba esett, védelmező férfira váró törékeny kislány. Az 1959-es Az apáca története végre meghozta neki azt a lehetőséget, amivel kitörhetett ebből a sztereotípiából. Állapotos volt, amikor ugyanebben az évben elvállalt egy western filmszerepet, de a forgatáson sajnos leesett a lováról, eltörte a gerincét és ismét elvetélt. Ekkor egy év szabadságot vett ki, ezt az időt szigorúan egy következő terhességnek szentelte. 1960. július 17-én megszületett első fiúgyermeke Sean Hepburn Ferrer.
A szülés után karrierje ismét lángra lobbant (Álom luxuskivitelben, Amerikai fogócska, My Fair Lady) de a megújult hírnév és siker mögött újabb magánéleti problémák merültek fel. 1965 és 1967-ben ismét elvetélt, romokban heverő házassága pedig nyílt titok volt, Audrey hiába tagadta a sajtó előtt. A szerelem elmúlt köztük, megesett, hogy Audrey érzései is más férfi irányába terelődött, de sosem akarta, hogy a kisfia elvált szülők gyereke legyen. Végül 14 év házasság után 1968-ban elváltak. Egy évvel megelőzően Audrey visszavonult a színészkedéstől, hogy teljes állású anya lehessen.
A válás után Audrey minden idejét otthon, Seannal töltötte, kertészkedett, főzött és fiával rendszeresen Rómába látogattak. Ekkor ismerkedett meg második férjével, a 10 évvel fiatalabb Andrea Dotti orvos és pszichiáterrel, aki végre ki tudta csalogatni Audreyt a depressziójából. 6 héttel a válás után már össze is házasodtak. 1970. február 8-án császármetszéssel világra hozta második kisfiát, Lucat. Audrey végre azt az életet élhette, amire mindig is vágyott: sokáig aludt, a nap nagy részét a fiaival töltötte, elsajátította az olasz nyelvet és a mediterrán konyha fogásait, hogy egy becsületre méltó, igazi feleség lehessen. Ebben az évben kereste meg Audreyt elõször a UNICEF is, egy rövid karácsonyi tévés reklámszerepre kérték fel, ő pedig azonnal igent mondott. 1971-ben azt nyilatkozta, hogy már nincs semmi kifejeznivalója színészként, mert magánemberként mindene megvan. Egy számára kedves szerepért még visszatért 1976-ban 46 évesen a kamera elé (Robin és Marian), de a forgatás alatt fény derült férje hűtlenségére. Audrey egészen 1978-ig küzdött a kapcsolatért, de 1981-ben hivatalosan is elváltak. Audrey számára hatalmas csalódás volt; ő, aki pont azt szerette volna elkerülni, amit a szülei tettek, kétszer is ugyanarra a vágányra került. A válás után pár filmszerepre még visszatért, az egyik forgatáson megismerkedett Ben Gazzaraval, akivel a szerelem csak a munka idejére korlátozódott, habár Audrey szerette volna folytatni a kapcsolatot; õt nem az öregedés, hanem az egyedüllét zavarta a legjobban.
1979-ben egy karácsonyi vacsorapartin megismerkedett utolsó párjával Robert Woldersszel, akivel egy csendes, nyugodt életen osztozhattak. Reggel korán felkeltek, egy könnyű reggeli után sétálni vitték Jack Russel terrierjeiket, főztek, takarítottak, újságot olvastak, lefekvés előtt Audrey mindig elszívott egy szál cigit és egy pohár whiskyvel a kezükben leültek régi filmeket nézni. 1982 nyarán Audrey édesanyja három stroke és 10 évig tartó gondos kezelés után végleg elhunyt, a következő években pedig sok közeli barátnak kellett végső búcsút mondania a színésznőnek.
Audrey élete utolsó szakasza a UNICEF-ről szólt. 58 éves korában került szorosabb kapcsolatba a gyermekjótékonysági szervezettel egy ázsiai körút során. Audrey, aki mindig is szeretett másokon segíteni, természetesnek vette, hogy hírnevét és vagyonát felhasználva a szervezet új jószolgálati követe legyen. 8 nappal a papírok aláírása után, Audrey és Rob Etiópiába utaztak, ami akkoriban a világ legszegényebb országának számított. Nagyon veszélyes és kockázatos útnak néztek elébe, de Audrey nem riadt vissza a feladattól; katonai gépekkel utaztak rizses zsákokon ülve. Önmagához híven nagyon sokat készült a beszédeire, saját maga írta őket és minden információt ő gyűjtött össze. Időt és pénzt nem kímélve elutazott Szudánba, Szomáliába, Salvadorba, Hondurasba, Mexikóba, Venezuelába, Ecuadorba, Bangladesbe, Vietnamba és Thaiföldre, hogy a saját szemével bizonyosodjon meg a világ gyermekeinek lehetetlen helyzetéről. 1991-ben kezdett el először hasi fájdalomra panaszkodni, majd nemsokkal később vastagbélrákra kezelték. Szerette volna az utolsó karácsonyát családja körében a svájci otthonban megünnepelni, ezért Givenchy egy magánrepülőgéppel hazavitette a családot. Minden egyes nap sétált egy kicsit odakint, majd kiült a téli napra levegőzni. 1993. január 17-én már ágyba kényszerült, három nappal később január 20-án pedig végleg nyugovóra tért.
Nagyon nehezen kezdtem bele ennek a cikknek a megírásába; eleinte én is csak nagyon keveset tudtam Audrey Hepburn életéről pedig a siker, a hírnév, a hollywoodi pompa alatt Audrey egy olyan sajátos és zárt világban élt, amiben jócskán helyet kapott a magány, a depresszió, a kudarcok, de ugyanakkor méltó jelenlétben tündökölt az életöröm, az önzetlenség és az anyaság is.
Audrey élete talán egy kicsit minden nő élete; vajon hol a határ karrier és anyaság, kapcsolat és válás, siker és megnyugvás között...
forrás: Donald Spoto - Enchantment : The Life of Audrey Hepburn