Erő és gyengeség: ami egy nőben rejlik

Meglátni egy szót, olvasni pár gondolatot. Sokszor elég ennyi ahhoz, hogy az én fejemben is elinduljon egy gondolat dömping és azt érezzem, hogy azonnal le kell ülnöm a gép elé és megírnom a következő cikket. Tudtam, hogy kikívánkozik belőlem, valami komolyabb téma, valami kicsit "feministának tűnő" írás, de alapvetően csak bosszantónak találok bizonyos elvárásokat, melyeket felénk nők felé támasztanak.

Az elmúlt időszakban sokat foglalkoztam Frida Kahlo életével, talán ez is hatott rám ezen cikk kapcsán, valamint az interneten nagyon sokat olvasok erről az erős nő vs. gyenge nő jelenségről, ami engem egyébként kifejezetten bosszant. Vagy inkább úgy mondanám, hogy nem tudok egyetérteni azzal, hogy egy nőt azért támadjunk, mert erős akar lenni, vagy épp az ellenkezője miatt ítéljük el. Ennyire nem fekete-fehér ez a dolog, sőt. Egy nőben, alapesetben mindkét energia megvan, és ennek az egyensúlya vagy inkább megfelelő aránya teszi őt különbözővé egy igazi férfitól. Sajnos az már más dolog, hogy sokszor ezt a mérleget külső tényezők és élethelyzetek alakítják, melyekre mi nem tudunk hatással lenni.

Ezek a külső tényező nagyon sok minden lehet, és sokszor változhat. Nyilván halljuk és ismerjük azokat az elcsépelt mondatokat, hogy egy nő csak egy igazi férfi mellett tud nő lenni, és fordítva, valóban elcsépelt, de van benne igazság. Azonban nagyon sok ember nem él kapcsolatban, vagy hosszabb szünetek vannak a kapcsolatai között, és akkor ezekben a szingli időszakokban mi érvényes ránk az említett feltevésből?! Akkor nem vagyok nő, ha egyedül vagyok, vagy nem lehetek igazi gyenge vagy épp erős nő? Nem nagyon értem, hogy ilyenkor mi lenne az elvárás, mert akár melyik oldalamat is mutatnám, egyik sem felelne meg a külvilágnak.

Nyilván az ember legyen önmaga, és ne vegyen fel maszkokat, álarcot, de valahol néha erre is szükség van. Mikor egyedülálló anyaként itthon ülök a kislányommal, és elkap engem egy szomorú pillanat, vagy egy kisebb összeomlás a rám nehezedő gondok miatt, akkor a gyerekem előtt nyilván nem szabad ezt mutatnom, vagyis fel kell vennem egy álarcot és elfojtani magamban minden fájdalmat. Majd miután elaludt, kitombolni vagy épp álomba sírni magam.

Ez többek között azért is történhet így, mert a hétköznapokban erősnek kell mutatnom magam, ami azt eredményezi, hogy nem igazán tudom megélni az érzéseimet, főként ugye a bánat részét, ami szintén életünk része, és sajnos sokszor elég sok jut ki belőle. Itt a mérleg, nem szokott egyensúlyban lenni, bármennyire is hisszük, hogy, ha ma rossz volt, akkor holnap tuti jó lesz, ez szinte sosincs így. Persze ettől függetlenül én is próbálom apró örömökben meglelni a boldogságot, főként a kislányomban.

Szóval ne sírjak az emberek előtt, de ne legyek erős sem, mert az erős nő nem kell a férfinak, a férfinak a gyenge, törékeny nő kell, akit lehet formálni, irányítani, aki mellett férfinak érezheti magát. Értem is én, hogy ez az alapvető elvárás, és sztereotípia, de amíg nem ismerjük a másik életét, körülményeit, gondjait, örömeit, addig mi alapján döntjük el valakiről, hogy ő milyen nő, milyen ember. Magamból kiindulva, sokszor kifelé próbálom nem mutatni a problémáimat, lehet valakinek úgyis tűnhet, hogy nekem gondtalan, tökéletes életem van, csak aztán hazaérve, esténként elgyengülve, halk sírás közepette várom, hogy valaki mellettem legyen és támogasson, elfogadjon és szeressen.

A gyenge nőre meg azt mondjuk, hogy nem tud küzdeni magáért, a szeretteiért, nem tud elérni semmit az életben, stb.

Sokszor nem tudom mit is várunk mi emberek egymástól, nő a férfitól, férfi a nőtől. Változnak az idők, az elvárások, de alapvetően megvannak azok a nemi különbségek, és itt nem csak a külsőre gondolok, melyek megkülönböztetnek minket egymástól.

Én is vágynék rá, hogy egy férfi karjaiban gyenge nőnek érezhessem magam, de arra is vágyom, hogy egyedül is képes legyek mindent megteremteni magamnak és a kislányomnak. Naiv fiatalabb koromban nem feltétlen így vélekedtem vagy álmodoztam a jövőről, de mint a cikk elején is említettem, az, hogy milyen nő vagy férfi válik belőlünk, erősek vagy gyengék vagyunk, az sokszor az élet által elénk görgetett akadályokon is múlik.

A férfitól sem várom el azt, sőt szerintem alapjáraton sem várjuk el azt az erősebbik nemtől, hogy minden pillanatban a kemény csávót mutassa nekünk és a világnak, mert emberek vagyunk, mindenki el tud gyengülni, érzéseink vannak, és ezt egy férfinak is meg kell tudni élni, és kimutatni szerettei felé. Nekem attól férfi és társ valaki, hogy meri nekem megmutatni a gyenge oldalát is, és ez által még jobban felerősödik a fejemben róla alkotott magabiztos és maszkulin jellem. Persze ne sírjon egész nap a vállamon, de úgy gondolom, a férfiaknál is van egy olyan arány, ami pont megfelelő a férfiasságuk megélésében. Talán pont ezt az állapotot nehéz megtalálni és abban tartom is magam a cikk elején írtakhoz, hogy ez a mérleg azért, mást kell mutasson férfinak és nőnek is, de mindenkiben kell legyen gyengeség, de erő is. Ez az erő másként mutatkozik meg nőben és férfiban. Sokszor azért is csúszik el ez a dolog, mert nem találjuk meg azt az ösztönös erőt, ami alapjáraton születik nővel és férfival.

Talán kicsit csapongóra sikerült ez az írás, de most úgy éreztem, hogy ezt így, ahogy ebben pillanatban megírtam és gondoltam, így kell publikálni. Konklúzióként és talán kérésként pedig annyit fűznék hozzá, hogy ne skatulyákba zárjuk az embereket, nőket és férfiakat, ne ítéljünk meg valakit addig, míg nem ismerjük tetteinek körülményeit, viselkedésének okát.

Legyünk gyengék vagy erősek, de mindig ott van bennük az akarás, a kitartás, a teremtő erő, és a legnagyobb megértés.

Az ösztönös női erő szerintem vonzó és szimpatikus, ugyanúgy, mint a legbájosabb női gyengeség is. Tudom, hogy ezen nekem is dolgoznom kell, hogy mindkettőt egyformán megtudjam élni, és ki tudjam fejezni.