Szingli mami és az egészség
- Pelenkanyu
- May 16, 2020
- 5 min read
Nem igazán tudtam, hogy milyen címet adjak ennek a cikknek, az életmódváltás erős kifejezés lett volna, mert azért nem erről van szó, viszont az egészségem érdekében szeretnék pár változtatást beiktatni a napi rutinomba, mind magam miatt, mind pedig a kislányom miatt. Egy trauma, egy törés mindig óriási változást hoz a testnek és a léleknek is, és hát nem épp pozitív irányban. Velem is így van ez, már azért több mint fél éve élek szingliként, szingli anyaként, a válás, az egész csalódás, stressz, sírás, nem alvás teljesen kivették minden energiámat, és már kezdem érezni, hogy fizikálisan is megyek tönkre ebben.
Épp ezért megfogadtam, hogy májustól minden megváltozik!!!
Lelkileg már erősödtem, bár nyilván mindig ér valami olyan dolog, ami néha visszavet, de már egyre jobban bírom a gyűrődést. És hát a mondás is úgy tartja „Ép testben ép lélek”, a kettőnek együtt kell jól működni, akkor lesz egység és egészség, na hát ugye nálam eddig mindkettő a nullán volt.
Nem szeretnék drasztikus életmódváltásba kezdeni, és teljesen felforgatni mindent magam körül, megmondom őszintén nem is tudnám, mert hát kisgyerek mellett egy feszes napi rutint tartani, úgy, hogy egyedül neveled és állandóan együtt vagytok, hát az azért kihívás. Bár nyilván mindig van, aki megcáfolhat ebben, és vannak „szupernők” és „szuperanyák”, hát… jó nekik. Erre mindig azt mondom, hogy minden ember, minden helyzet és körülmény más és más.
Egyelőre 1-2 apróságon szeretnék változtatni, és olyan napi rutint kialakítani, ami nincs feszes szabályokhoz és időpontokhoz kötve, ami kisgyerek mellett is kivitelezhető. Az étkezésemen, a testmozgáson és az énidő gyakoriságán szeretnék változtatni picit. Nyilván nem vagyok szakember, nem is táplálkozási tanácsokat, meg sportolási tippeket szeretnék adni, vannak olyan általános dolgok, amiket én is tudok és szeretnék betartani.
1. Étkezés: Kevesebb kávé Több folyadék (víz lehetőleg) Kevesebb cukros dolog és édesség Vitaminok rendszeres bevétele Több gyümölcs és zöldség és rendszeres étkezés Kifejteném ezeket bővebben is:
A kávé az édesanyák megmentője! Ezt szerintem minden anya tudja, alkalmazza, főleg olyan éjszakák után, mikor az összesen átaludt órák száma nem haladja meg a hármat sem. Azonban át lehet billenni itt is egy rossz irányba, és a kelleténél több kávét meginni a nap folyamán, amivel pont az ellenkezőjét érjük el. Mostanában észrevettem magamon, hogy már nem is mindig esik jól az a napi akárhány capuccino, és nem is érzem frissebbnek magam tőle. Szóval úgy döntöttem, hogy váltok, és a reggelt a már jól bevált egy pohár langyos vizem után egy zöld teával folytatom. Ez most nagyon tetszik így nekem, aztán olyan 10-11 óra körül jöhet azért egy fekete is.
A vízivás egyébként a terhesség alatt nagyon fontos volt számomra, és a szoptatás miatt is próbáltam odafigyelni a kellő folyadékbevitelre, de van, amikor ezt így elfelejtem sajnos. Nene, azaz tesóm hívta fel rá a figyelmem, hogy térjek vissza ezen jó szokásomhoz. Imádom az édességet, sajnos nem bírok ki egy napot sem valami cukros dolog nélkül. Nem is szeretném magamtól ezt teljesen megvonni, szimplán figyelni arra, hogy kevesebbet egyek édességet, akár a kávét, teát is cukor nélkül fogyasszam el.
Mindig is szedtem vitaminokat, főleg szülés után és szoptatás alatt nagyon fontos, hogy az édesanyák pótolják ezeket, és feltöltsék újra a raktáraikat, de sajnos hajlamos vagyok elfeledkezni, akár 4-5 napig nem bevenni a bogyókat, aztán meg lelkiismeretfurdalással ülni egész nap. Szóval erre nagyon oda fogok figyelni innentől kezdve.
A kislányomnál nagyon betartom a helyes táplálkozást, de egyébként semmit nem vonok meg tőle, nyilván mindent mértékkel eszik, de ügyelve van arra, hogy mind fehérjéből, szénhidrátból, zöldségből, gyümölcsből megkapja az életkorának megfelelő mennyiséget. Persze ez a kisasszonynak nem mindig tetszik, főleg fogzás idején, de szerencsére nincs gond az evéssel. Én nem figyelek oda a saját étkezésemre eléggé. Úgyhogy meg fogok próbálni több zöldséget, gyümölcsöt enni, és a napi ötszöri étkezést magamnak is betartani. Egyedül a reggeli volt az eddig, amit mindig a kislányommal közösen fogyasztottunk el, a napom fénypontja is ez mindig, de mostantól megpróbálok majd a többi étkezésre is odafigyelni.
2. Testmozgás A szülés utáni testmozgásról külön cikk készült, szóval ezt a részét nem is szeretném kifejteni, szimplán leírni, hogy mire fogok innentől odafigyelni. A sport eddigi életem fontos része volt, hiszen majdnem 20 évig néptáncoltam, amit aztán rövid időre abbahagytam, de január óta visszatértem és nagyon örülök neki. Csak sajnos, most ez a vírus és karantén dolog eléggé beleszólt ebbe is, kell addig is találni valamit. A jógázás mindig is érdekelt és csináltam is, de most kifejezetten vágyom is rá. Tényleg testi-lelki feltöltődés, úgyhogy pont ezért szeretném rendszeresen űzni. Nyilván nem tudom azt mondani, hogy minden reggel, vagy minden este fogok jógázni, mert nekem a kicsi sajnos sokszor túl korán kel, vagy nagyon későn alszik el, így azért beiktatni még a testmozgást is, hát...
Annyi lenne a fogadalmam, hogy heti legalább négyszer szeretnék jógázni, ha csak 10 percet is, de csináljam. Ez azért egy tartható dolog, és mindenképp feltöltődés lehet számomra. A Nirvana Online Jóga videóit szoktam nézni és csinálni, nagyon szeretem Brigi 15-20 perces átmozgató jóga gyakorlatait, ennyi pont bele is fér az időmbe.
3. Énidő
Ez az a dolog, amivel tényleg a legkevesebbet foglalkoztam, de nem szándékosan, vagy talán mégis?! Mióta anya lettem teljesen azt érzem, hogy minden időmet és energiámat a pici kincsemre kell fordítani, és ha van olyan, hogy én mégis elmegyek valahova vagy más „felnőttes dolgokat” is csinálok, akkor olyan bűntudat fog el, amin nehéz túltennem magam. Persze ez rossz felfogás, tudom, hiszen nekem is kell élnem az életem és megtalálni az örömet másban is, mint a kislányommal együtt töltött idő, de ezt szerintem sok édesanyának nehéz az elején felfogni. A lányomnak is jót tennék ezzel, hiszen valahol nekem is ki kell engedni a fáradt gőzt, és foglalkozni magammal, a testemmel a gondolataimmal, és nem elveszni a pelenkák, bébiételek és játékok színes világában. Boldog anya = Boldog gyerek, ami egyébként teljesen igaz, szóval dupla indokom is van rá, hogy boldog legyek és foglalkozzam magammal. Úgyhogy mostantól, ha a lányom a délutáni alvását tölti majd, akkor én nem fogok rohanni a mosatlanhoz, vagy a felmosni a házat, hanem néha leülök majd és szépen elolvasok egy könyvet, vagy felteszek egy arcpakolást, vagy felhívom valamelyik barátnőmet egy kávé mellett, vagy csak beteszem a kedvenc sorozatomat. 4. Alvás
Ez az a dolog, amit a leginkább szeretnék betartani, és én lennék a legboldogabb, ha ez sikerülhetne is. Másfél éve nem aludtam át egyetlen éjszakát sem, sajnos a kislányom nem túl jó alvó, és ha még le is tudom őt tenni időben, akkor sem szoktam rögtön lefeküdni, mert olyankor még mindig van valami tennivaló, és még fel vagyok pörögve, idő kell ahhoz, hogy este lenyugodjak, letusoljak, kicsit kikapcsoljam az agyam. Így aztán a legtöbbször 11 óra előtt nem kerülök ágyba. Ezen szeretnék változtatni, és megfogadni azt, hogy 10 óra előtt lefekszem, amikor csak tudok, és a kislányom is engedi. Ezekre az apró kis változtatásokra gondoltam, tényleg nem drasztikusak, lehet, hogy valakinek ez a normális, de nekem a jelenlegi helyzetben ezek hatalmas dolgok, és biztos, hogy eredményesek is. Valamint nem csak magam miatt kell változtatnom, hanem a kis manócska miatt is, mert szüksége van egy stabil, kiegyensúlyozott édesanyára, aki mindenben jó példát mutatni neki. Úgyhogy hajrá szingli mami, kezdj bele!
Comments