Szülinapi „lélektár”

Nem mondanám azt, hogy a születésnapom annyira fontos számomra, bár nyilván, ahogy idősödik az ember, egyre nehezebben éli meg ezt a dolgot. Persze én még elég messze állok az időstől, de egy nőnek közeledni a 30 felé, az valahogy mindig olyan kettős érzés. Legalábbis másoktól is ezt hallottam, és én magam is így érzem, egyszerre várod és riadsz meg tőle.

Nem is igazán a szülinap jelentőségéről, vagy az ünneplésről szeretnék írni nektek ebben a cikkben, sokkal inkább arról a folyamatról, amíg elérkezett a nap, ismét május 6-a. Mikor közeledik ez az ünnep, akkor egyre többször eszembe jut az elmúlt egy év, az a 365 nap, ami eltelt májustól májusig. Számot vetek arról, hogy mik történtek velem, a negatív és pozitív dolgokról, a fejlődésről, az elért célokról, azokról a dolgokról, amiket idén sem tudtam véghezvinni, stb. Kicsit olyan ez, mint szilveszterkor, az év utolsó napján megemlékezni az éjféli pezsgő mellett az elmúlt időszakról, fogadalmat tenni, várni valami jobbat, valami szebbet. De én úgy gondolom, és egyébként az asztrológiában is úgy tartják, hogy minden embernél a születési dátum és hónap a legmeghatározóbb, tehát egy-egy időszak kezdetét és végét is ez az időpont jelzi; a bolygók és csillagok állása ekkor fordul, és vált át. Lehet, hogy ezt most nem épp szakszerűen írtam le, nem is értek az asztrológiához, de valahogy hiszek ebben, és érzem is ezt a dolgot. Érzem az energiát, érzem a lezárást és az újrakezdést, az új lehetőségeket, és várom is. Idén pedig olyan mérhetetlenül nagyon várom, mint még soha ezelőtt.

Ha egy szóval kellene jellemeznem ezt az egy évet, nem tudnám. Keresem rá a negatív jelzőket, de bármelyiket is próbálnám ide beilleszteni, egyik sem tudná leírni. Olyan mélységeket és magasságokat tartogatott számomra ez az időszak, amire egyáltalán nem voltam felkészülve, és elképzelni sem mertem volna. Imádtam a májust, imádtam ezt a hónapot, hiszen nem csak a szülinapom van ekkor, de a tavasz legszebb hónapja is egyben, májusban volt az esküvőm, ebben a hónapban van a bátyám születésnapja is. Előző év májusában pedig, mindezek mellett eltölthettem egy csodálatos családi pihenést a férjemmel és a kislányommal, egy első házassági évfordulót, az egyik legjobb barátnőm meseszép esküvőjén is részt vettünk, a kislányom ekkor volt fél éves. Annyi, de annyi öröm és boldogság, ami tényleg a tökéletességet jelenti számomra. Talán hiba volt azt hinni, hogy ez az állapot tartósan így is marad. Egy évvel később, vagyis a mai napon, pedig újra ünneplem a születésnapom, de már teljesen másképp! Már nincs férj, nincs családi nyaralás, nincs házassági évforduló, elhagytak; nincs reményem egy gyönyörű és teljes családi élet felé, minden megváltozott. Kíváncsi lennék rá, hogy rajtam kívül hányan tudják elmondani azt magukról, hogy összesen egy évet töltöttek házasságban. Azért titkon remélem, hogy nem én vagyok az egyedüli, persze biztos van olyan is, akinek még egy évig sem sikerült ezt a dolgot fenntartani (és most nem a hollywoodi celeb házasságokra gondolok).

Egyedül maradni, ennyi jó dolog után elhagyottnak lenni, nem kelleni a másiknak, borzalmas érzés. Szörnyű egy éven belül megélni mindezt. Még nem is tudtam igazán kiélvezni, csak egy kicsiny szeletet tudtam megízlelni abból a tortából, ami a legédesebb lehetett volna számomra.

Ha tükörbe nézek, nem azt látom, hogy egy évet öregedtem, sajnos az arc, amit látok, sokkal nagyobb számot takar. A ráncok, a karikák a szemem alatt, a beesett tekintet, egy sokkal idősebb és megtörtebb nő képét adják vissza nekem. Szeretném azt hinni, hogy ezt csak én látom így, de valószínűleg ez nem igaz. A nem alvás, a gyermekem nevelése, a rengeteg stressz és rengeteg sírás, az aggódás, a reménykedés, ezek mind-mind lemerítették minden tartalékomat.

Persze lehetne még siránkozni, és leírni, hogy az én életem milyen borzalmas és szomorú. Alapesetben nem vagyok egy panaszkodós típus, de ez most betett nekem. Egyedül, ami erőt tudott adni mindvégig, az a gyönyörű kislányom, a családom és a barátok, akik végig mellettem voltak és lesznek.

Már gyűjtöm az erőt, ezért is várom a mostani májust. Valahogy érzem, hogy most fog változni az életem, és most kezdődik egy szebb év, nem könnyebb, de sokkal szebb és pozitívabb, mint az előző. Tudom, hogy mit várok tőle, hogy mit fogok tenni, és miket szeretnék elérni. Kristálytisztán látom magam előtt ezeket a megvalósult célokat. Nyilván az élet mindig tanítani akar nekünk valamit ezekkel a nehéz dolgokkal és akadályokkal melyeket elénk állít, csak erre azért idő, míg rájön az ember. Egyébként pedig néha lehetne kíméletesebb tanár is, adhatna egyszerűbb leckéket, és több támogatást. „Ami nem öl meg, az ugyebár megerősít”, ezt elég sokszor hallottuk már és biztos igaz, hogy csak egy erős ember látja át igazán a hibáit, és képes ezekből tanulni és jobb dolgokat elérni az életben.

Már most kezdem erősnek érezni magam, már érzem a fejlődést, az akarást, ehhez lehet, hogy tényleg meg kellett törnöm, mert ha ez nem történik meg, akkor nincs fejlődés. Ahogy írom ezt a cikket, kicsit úgy érzem, hogy már magam mögött is hagytam ezt a sok borzalmat. Türelmetlenül várom, hogy a szülinapom elteltével tényleg úgy keljek fel, hogy minden jó lesz és a világot egy csodás, problémák nélküli helynek látom. Persze egyértelmű, hogy nem így lesz, hiszen nincs egy „jótündér keresztanyám”, aki megsuhintva varázspálcáját éjfélkor elvarázsoljon engem a tökéletes és gondtalan emberek világába. Pedig megsúgom, hogy ezt kértem szülinapomra, de valószínű, hogy késni fog a kiszállítás, mert tündér keresztanyu épp nem volt raktáron.

Csodák híján pedig marad a türelem, a várakozás, a pozitív gondolatok bevonzása. Valamint a hálaadás! A legfontosabb dolog, amit minden este megteszek már több mint fél éve. Az ágyam mellet ülve átgondolni, hogy miért vagyok hálás, hogy milyen sok szép dolog történik velem a rosszak ellenére is. Hálát adni a csodás kislányomért, aki a legfontosabb az életemben, azért hogy anya vagyok, családomért és a barátokért. A legfontosabb dolgok az életben!